Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A világbajnoki selejtező kudarca után megszólalt Jorge Sampaoli, az argentin válogatott kapitánya. Jorge Sampaoli olyan dolgokat mondott, amik más megvilágításba helyezik Chile bukását.
Juan Antonio Pizzi a chilei bukás elsőszámú áldozata. – fotó: f13.cl
Mint arról mi is beszámoltunk, Chile nem tudta kvalifikálni magát a 2018-as világbajnokságra, minek hatására az argentin válogatottat kijuttató Jorge Sampaoli beszélt a chileiek problémáiról. Sampaoli jól ismeri Alexis Sánchezéket, hiszen 2015-ben Copa Americát nyerő együttes kapitánya volt. Az argentin szakember szerint a nemzeti együttes több tagja is káros szenvedélyek rabja. „Arturo Vidalnak orvosra van szüksége. Szereti az alkoholt, nem tudja kontrollálni az ivást. Amikor Limából repültünk haza, útközben megkérdezte, hogy kibonthatja-e a reptéren vásárolt sörét. Mondtam, hogy nem. Aztán később az utaskísérőktől szerzett valahogy egy üveg whiskyt, amit utána nekem kellett eltüntetnem – fogalmazott egy 2015-ös interjúban Sampaoli, mely most került napvilágra. – Gary Medel is szeret bulizni, de az alkoholról már leszokott. Eduardo Vargas ahányszor jön a válogatottba, mindig egyre rosszabb. Mauricio Pinilla is mindig csak a partikra gondol. Alexis Sánchez a fejhallgatójával kel és fekszik, egyedül ül a reggelinél, senkivel sem beszél.”
Alkoholizmusban szenved Arturo Vidal? – fotó: Skysports
Ezek után csoda, hogy sikerült megnyerni a 2015-ös Copát a dél-amerikai csapatnak.
Chile azután volt kénytelen búcsút inteni vb-álmainak, hogy szerdán hajnalban Brazília 3-0-ra nyert, míg Peru döntetlent játszott Kolumbiával, Argentina pedig legyőzte Ecuadort, így végül rosszabb gólkülönbségével lecsúszott az interkontinentális pótselejtezőről. Ráadásul a kudarc után lemondott Juan Antonio Pizzi, jelenleg tehát kapitány nélkül vannak a chileiek.
~GS~
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…