Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Ma folytatódtak az U17-es világbajnokság küzdelmei Indiában! A világeseményen immár a negyeddöntők érkeztek el. Anglia rangadón lépett pályára, és simán kiütötte USA-t, míg az afrikai párharc végén Mali játékosai örülhettek!
Brewster (balra) lényegében egymaga elintézte az amerikaikat! (forrás: twitter.com/FIFAcom)
Az Indiában zajló U17-es világbajnokság negyeddöntőinek sorát egy afrikai párharc nyitotta. Mali ellenfele az a Ghána volt, amely az előző körben is saját kontinenséről érkező ellenfelét ejtette ki. Ezúttal azonban nem örülhettek a ghánaiak, akik már az első félidőben hátrányba kerültek, majd a folytatásban is kaptak egy gólt. A szépítésre összehozza ugyan Ghána egy büntetőből, és volt még bőven idő a lefújásig, Mali akarata érvényesült, az eredmény pedig a lefújásig már nem változott. A vége 2-1 lett, és ahogy azt már korábban is tudni lehetett, egy afrikai csapat – amely Mali lett – legrosszabb esetben is bronzmérkőzést játszhat a vébén! Az afrikai válogatott a döntőbe jutásért a spnaoylokkal vagy az irániakkal meccsel.
A nap második, egyben utolsó találkozóján USA Angliával csapott össze. Az angolok simán kiütötték a jenkiket, főként Brewster mesterhármasának köszönhetően! Az amerikaiak is betaláltak, de 4-0-s állásnál jött csak a szépítés Sargent révén, ez pedig lényegében semmire nem volt elég. A végjátékban megfogyatkozott USA válogatottja, s ezt követően lőtte be harmadik gólját, a végeredményt beállító találatot tizenegyesből Brewster. Anglia könnyedén elődöntős tehát, a szigetországiak ellenfele pedig a döntőbe jutásért a német – brazil szuperrangadó győztese lesz!
U17-es világbajnokság, India • Negyeddöntők
Mali – Ghána • 2-1 (1-0) | A mérkőzés összefoglalója
Gólszerzők: Drame (15.), Traore (61.), ill. Kudus (70. – büntetőből)
USA – Anglia • 1-4 (0-2) | A mérkőzés összefoglalója
Gólszerzők: Sargent (72.), ill. Brewster (11., 14., 90+6. – a másodikat büntetőből), Gibbs-White (64.)
Kiállítás: Dest (90+5.), ill. –
A negyeddöntők további párosításai
Október 22., vasárnap
13:30 • Spanyolország – Irán
16:30 • Németország – Brazília
Nagy Dávid
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…