A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Idei utolsó mérkőzésén, 9860 néző előtt fogadta a magyar válogatott Costa Rica csapatát és végül egy szerencsés találattal győzedelmeskedett.
(Fotó: MTI)
Igencsak felforgatott tizeneggyel lépett pályára válogatottunk, a Luxemburg elleni kezdőcsapatból négyen maradtak, az utólag behívottak közül Varga József és Nagy Dániel is kezdett. Pár perc után két újabb sérülést könyvelhettünk el: Paulo Vinícius helyét Korcsmár Zsolt vette át, Pátkai Ádámot pedig Nagy Ádám váltotta. Sok izgalmas jelenetet nem jegyezhettünk föl mindazonáltal z mérkőzés első fél órájában: egy Nikolics-lesgólt és néhány ügyes Ugrai-megindulást leszámítva nem sok minden történt a pályán. A 36. percben kis túlzással a semmiből, helyzet nélkül szereztünk vezetést: Nikolics egy pocsék Ugrai-szabadrúgásba kotort bele kb. 12 méterről, teljesen átverve Moreira kapust. (Niko 25. válogatottbeli fellépésén 5. gólját érte el.) A 41. percben egy kontra végén Ugrai révén növelhettük volna előnyünket, de éles szögből mellétüzelt a DVTK szélsője.
Nikolics gólja:
#LaSele Así nos anota Hungría pic.twitter.com/h1ZD10nHnG
— Teletica Deportes (@TeleticaTD7) 2017. november 14.
Ugrai a 49. percben újra helyzetbe került Nikolics kiugratása után, ám védők szorításában tíz méterről gyengén lőtt. A 60. perc körül a vendégek is kezdtek éledezni, amit egy távoli González-lövés és egy éppen csak mellé szálló Venegas-fejes jelzett. Dibuszt a 72. percben az Evertont erősítő Oviedo tornáztatta meg 21 méterről, a magyar kapus azonban bravúrral védett. A 77. percben Bolanos is tesztelte Dibuszt hasonló távolságból, de az ő próbálkozása kevésbé volt veszélyes. A 82. percben Bese ment el a jobb alapvonalon, meg is találta passzával a frissen beállt Márkártot, ám a felcsúti középpályás közelről a kapusba perdített. A costa ricaiak nyomtak a hajrában, ám helyzetet kialakítani már nem tudtak, így egy talált gólnak köszönhetően győzelemmel búcsúztunk az egyébként igencsak keserves 2017-es esztendőtől.
Magyarország – Costa Rica 1-0 (1-0)
Helyszín: Groupama Aréna, 9860 néző vezette: Harkam (osztrák)
Gólszerzők: Nikolics (37.) ill.: –
Sárga lapok: Priskin (47.) ill.: Borges (36.)
Kiállítás: – ill. –
Magyarország: Dibusz – Bese, Vinícius (Korcsmár 10.), Kádár, Szabó J. – Varga J., Pátkai (Nagy Á. 10.) – Ugrai (Stieber 90.), Nagy D. (Németh K. 46.), Priskin (Böde 59.)– Nikolics (Márkvárt 81.). Megbízott Kapitány: Szélesi Zoltán.
Costa Rica: Moreira– Gamboa (59.), Gutierrez, Gonzalez, Duarte (Calvo 52.), Matarrita – Wallace (Ortiz 61.), Borges, Rodriguez (Urena 88.), Colindres (Bolanos 76.) – Venegas (Segura 67.) Szövetségi Kapitány: Óscar Ramírez.
Lasányi Csaba
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!