Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A PSG újabb gólzuhataggal javította a Bajnokok Ligája statisztikáit, a szerdai játéknap összefgolalója itt olvasható, a továbbiakban pedig a mérkőzések mögé tekintünk, hiszen ez a forduló sem maradt rekordoktól és egyedi teljesítményektől mentes.
A BL történetében először fordult elő, hogy a Barcelona egymás után két 0-0-s döntetlent játszott.
Andrés Iniesta Clarence Seedorfot megelőzve a hatodik helyre jött fel a BL örökrangsorában a mérkőzésszámok tekintetében (126 mérkőzés).
(forrás: ansa.it)
A Juventus 34 hazai tétmérkőzés után először végzett szerzett gól nélkül.
A Roma az utolsó négy vereségét spanyol csapat ellen szenvedte el a sorozatban.
Az Atlético mérlege olasz csapatok ellen: 6 mérkőzés, 4 győzelem, 2 döntetlen.
A “matracosok” legutóbbi 15 BL-góljából Antoine Griezmann 10-ből vette ki közvetlenül a részét, 8 gól, 2 gólpassz.
(forrás: ansa.it)
Jupp Heynckes az első német edző, aki sorozatban 8 BL-mérkőzésen tudott diadalmaskodni.
Zlatan Ibrahimovic az első játékos, aki hét különböző csapat színeiben lépett pályára a sorozatban (Ajax, Juventus, Inter, Barcelona, Milan, PSG és Manchetser United).
(forrás: dailymirror)
Arjen Robben 64. mérkőzésén lépett pályára a Bayern színeiben minden, az UEFA által szervezett sorozatot figyelembe véve, beérve ezzel Lothar Matthäust.
A PSG először nyert BL-mérkőzést hatgólos különbséggel, a párizsiak egy fordulóval a vége előtt már több gólt (22) szereztek, mind korábban bárki a BL-csoportkörében.
Edinson Cavani megszerezte 150. (majd a 151.) gólját a PSG színeiben, ehhez mindössze 216 mérkőzésre volt szüksége az uruguayi támadónak.
A Celtic most már hivatalosan is Neymar kedvenc ellenfele a sorozatban, a brazil klasszis eddig 6 gólt és 7 gólpasszt osztott ki a skótok elleni találkozóin.
(forrás: ansa.it)
Moussa Dembélé gólja a leggyorsabb, amit a PSG kapott a BL történetében, egyben a leggyorsabb, amit a Celtic szerzett.
(forrás: ansa.it)
Eden Hazard pályafutása során először szerzett gólt és adott gólpasszt ugyanazon a BL-mérkőzésen. 8 találatával egyben a legeredményesebb belga játékossá lépett elő.
Cesc Fábregas a negyedik spanyol játékos, aki elérte a 20 gólos határt a BL-ben, a többiek: Raúl 71 gól, Morientes 33 gól, Fernando Torres 20 gól.
A Chelsea legutóbbi hét idegenbeli gólját hét különböző játékos szerezte: Batshuayi, Morata, Mikel, Zouma, Oscar, Willian ésCahill.
Angol csapatok az eddigi 14 szereplésük során még soha nem tértek vissza Baselből kapott gól nélkül.
Igor Akinfejev 2006-os BL-bemutatkozásakor első négy mérkőzésén nem kapott gólt, majd elképesztő negatív szériát kezdve egészen mostanáig kellett várnia az újabb góltalan mérkőzésére.
(forrás: eveningstandard)
A Qarabag mindössze a harmadik csapat, akinek a soraiból sorozatban három mérkőzésen állítottak ki valakit. Ez korábban 2000-ben a Bordeaux-nak, 2001-ben pedig a Juventusnak sikerült.
(forrás: thesun.co.uk)
A statisztikák forrása: optasport
(zp)
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…