A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Az Egyesült Arab Emírségekben zajló FIFA klubvilágbajnokság mindkét elődöntős párosítására fény derült, egyúttal a késő délutáni meccsen eldőlt, ki lesz a címvédő Real Madrid ellenfele a fináléba jutásért!
Ali Mabkhout révén jutott elődöntőbe, s lesz a címvédő Real Madrid ellenfele az Al-Jazira (forrás: twitter.com/AlJazira_uae)
A hazai körülmények között szereplő Egyesült arab emírségekbeli Al-Jazira csapata a japán Urawa gárdáját fogadta az elődöntőbe jutásért, méghozzá azért egyben, hogy meglegyen a címvédő Real Madrid döntőbe jutásért harcba szálló ellenfele! A mostani negyeddöntős klubok első egymás elleni összecsapása volt a mai, de papíron esélyes az Urawa volt.
A találkozó első félideje abszolút japán mezőnyfölényt hozott, ugyanakkor az Urawa nem volt veszélyes az Al-Jazira kapujára, míg a hazaiak egyszer eltalálták ellenfelük kapuját, de az igazán komoly lehetőségektől mentes első félidő után 0-0 volt az állás.
Labdabirtoklás terén a folytatásban sem változott semmi, az Urawa magabiztosan uralta a mezőnyjátékot, majd egyre inkább tudott kapura tartó lövéssel záró akciókat kialakítani. Ennek ellenére a szünet után hamar előnybe került az Al-Jazira! Az 52. percben Ali Mabkhout révén szerzett vezetést a hazájában szereplő klub (1-0)! A fordulás utáni korai találat végül mindent eldöntőnek bizonyult ezzel pedig az immár 11 meccses veretlenségi sorozatot futó Al-Jazira lesz klubvébé elődöntőjében a Királyi Gárda ellenfele! Ennek ellenére papíron természetesen a Real Madrid a meccs esélyese, ahogy a trófea elhódítására is. Mindesetre tudjuk, hogy meglepetésre bármikor lehet számítani, de minimum egy életre szóló élménnyel lesznek gazdagabbak a mostani győztes csapat játékosai, akik legrosszabb esetben a bronzmeccsen is szerepelhetnek. Az Al-Jazira a mai sikerével borította a papirf
FIFA KLUBVILÁGBAJNOKSÁG, NEGYEDDÖNTŐ
Al-Jazira – Urawa Reds • 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Ali Mabkhout (52.), ill. –
Nyolcaddöntő
Al-Jazira (arab emírségekbeli) – Auckland City (új-zélandi) 1-0 (1-0)
Negyeddöntők
December 9., 14.00 | CF Pachuca (mexikói) – Vidad Casablanca (marokkói) 1-0 – hosszabbítás után
December 9., 17.30 | Al-Jazira (arab emírségekbeli) – Urawa Red Diamonds (japán) 1-0 (0-0)
Helyosztó az 5. helyért
December 12., 15.00 | Vidad Casablanca (marokkói) – Urawa Red Diamonds (japán) – a negyeddöntő vesztesei
Elődöntők
December 12., 18.00 | Gremio (brazil) – CF Pachuca (mexikói)
December 13., 18.00 | Al-Jazira (arab emírségekbeli) – Real Madrid (spanyol)
Bronzmeccs
December 16., 15.00 | ??? – ???
Döntő
December 16., 18.00 | ??? – ???
Nagy Dávid
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!