A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Sajtóértesülések szerint megszületett az egyesség az FC Barcelona és a Hebei CFFC együttesei között arról, hogy a katalán korábbi sikereinek egyik legfőbb letéteményese 7 év után elhagyja Barcelonát, és Kínába szerződik.
Amennyiben igazak a nemzetközi sportsajtóban csütörtökön megjelenő hírek, Javier Mascherano hamarosan elhagyja az FC Barcelonát. Az argentin válogatott játékossal kapcsolatban, már régóta lehetett arról hallani, hogy bizony ez lesz Mascherano utolsó szezonja a Camp Nouban – Talán egyedül az maradt a kérdés, hogy januárban, vagy majd csak a nyáron int búcsút a Barcának.
A 33 esztendős védekező mindenes jelen állás szerint közel áll ahhoz, hogy napokon belül a kínai Szuperligában szereplő Hebei China Fortune FC játékosa legyen, miután a két klub állítólag az átigazolás minden részletét tekintve egyességre jutott.
A goal.com a transzfer kapcsán arról is ír, hogy a játékos nyitott a kínai kalandra, ugyanakkor a Hebei, mint veszteséget termelő klub, a kínai liga szabályzata szerint nem áldozhat 5,77 millió eurónál (45 millió jüan) többet külföldi játékos vásárlására. A két klub között éppen ezen mehet(ett) az alkudozás, ugyanis úgy hírlik, a Barca 10 millió eurót remél(t) Mascherano eladásából.
Várjuk a nagy bejelentést…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…