A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
A Daily Star információi szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea szeretné leigazolni az Ernesto Valverde által irányított FC Barcelona kötelékébe tartozó fiatal spanyol futballistát, nevezetesen Denis Suarez-t…
A még mindig csak 24 esztendős Denis Suarez-t pár évvel ezelőtt hatalmas tehetségnek titulálták be, s nagy jövőt jósoltak a számára (egyáltalán nem alaptalanul…). Már többször is bizonyította, hogy képességeit nem becsülte, s nem is becsüli túl a sajtó, viszont nagyon úgy tűnik, hogy a Barcelona színeiben nem tud meghatározó játékossá válni, legalábbis a közeljövőben. Ahogyan már említettük, a legfrissebb hírek szerint a Chelsea szívesen a soraiban tudná a katalán gárdában leginkább kiegészítő embernek számító Denis Suarez-t. A középpályásként és szélső támadóként is bevethető spanyol futballista számára egyáltalán nem lenne szokatlan az angliai légkör, 2011-2013-ig a Manchester City kötelékébe tartozott, ráadásul néhány meccsen a felnőttek között is lehetőséget kapott.
Denis Suarez 2013 nyara óta tartozik az FC Barcelona kötelékébe. Első idényében a katalán együttes B csapatában rúgta a bőrt, majd a 2014/2015-ös szezont a Sevillánál, a 2015/2016-os kiírást pedig a Villarrealnal töltötte. A Barca felnőttjei közé tehát 2016 nyarán csatlakozhatott. A klub színeiben ezidáig 52 tétmérkőzésen lépett pályára, melyek során 6 gólt és 11 gólpasszt jegyzett.
Németh Boldizsár
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!