Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Több Juventus kötődésű, és általában elég jól értesült szurkolói blog is leközölte a hírt, miszerint a Juventus együttese kész szerződést hosszabbítani a klub világbajnok védőjével, Andrea Barzaglival.
A Sky Sports pedig már egyenesen olyan konkrétumokról is ír, hogy a 36 éves bekk pontosan egy szezonnal hosszabbítja meg a most nyáron lejáró szerződését.
Állítólag maga Barzagli tette meg az első lépést a maradás érdekében. Személyesen kereste meg a klub illetékeseit, és szerencséjére a menedzsmentnél nyitott kapukat döngetett. Természetesen a vezetők reakciója nem meglepő, lévén a vezetőedző, Massimo Allegri is aktívan számol a veterán játékossal. A 2006-ban világbajnok védő huszonkét tétmeccsen lépett pályára a „Zebrák” mezében.
Persze más kérdés, hogy Barzagli jövőre már kevesebb lehetőséget fog-e kapni, lévén a jövő építése fontos az egyre csak öregedő együttesnél. Ugyanis messze a Juventus keretének a legmagasabb az átlagéletkora a Serie A-ban, 29,2 esztendővel. Az átlagukat pedig rendesen megdobják az olyan tapasztalt labdarúgók, mint Buffon (hamarosan 40), Barzagli (36), Liechtensteiner (34)…
A hosszabbítás ugyan még nem tényszerű, de az előttünk álló héten pont kerülhet az egyezkedés végére.
Balogh József
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!