A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
Pierre-Emerick Aubameyang ma hivatalosan is az Arsenalhoz igazolt, a Borussia Dortmund pedig már be is jelentette, hogy a szezon végéig Michy Batshuayi veszi át a helyét.
Forrás: BVB Facebook
A Bundesligában szerelő Borussia Dortmund hivatalosan is bejelentette, hogy a szezon végéig kölcsönbe érkezik hozzájuk Michy Batshuayi. Már átesett a kötelező orvosi vizsgálaton, és az is kiderült, hogy a 44-es mezt fogja viselni. A 24 éves támadó a ma távozó Aubameyang pótlására érkezik, míg az ő helyére Olivier Giroud igazolt a Chelsea-hez.
A belga csatár Standard Liege csapatától igazolt 2014-ben az Olimpique Marseille-hez, majd innen vette meg a Chelsea 2016-ban 39 millió euróért. Batshuayi nem jutott túl sok lehetőséghez a londoni klubnál, minden sorozatot figyelembe véve 53meccsen lépett pályára, amelyeken 19 gólt és 4 gólpasszt jegyzett.
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Ismét egymásnak feszül az élvonal 28 csapata…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…
Robog az újabb bajnoki cím felé Pep Guardiola csapata…
Könnyen lehet, hogy ez volt Dárdai Pál utolsó hazai bajnokija a csapattal…
A kígyótérről vágta a kapuba a labdát Fabian Reese…
Felelevenítette a viszonyát a klubbal…