A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
Eddie Howe minden bizonnyal örökre beírta magát a Bournemouth történelem könyvébe. A fiatal menedzser remek eredményeket ért el az együttesnél, ráadásul egy olyan csapat élén, ahol annak idején játékosként is megfordult. A Bournemouth-t a Premier League-be való feljutása óta gyakorlatilag minden szezon elején a kiesőjelöltek közé sorolják, mint sem a biztos bent maradók közé, viszont a “cseresznyék” ezidáig különösebben egyszer sem volt félni valójuk. No, de milyen úton módon is jutott el Eddie Howe és a Bournemouth váll-vállvetve az angol élvonalba, s miért gondoljuk úgy, hogy a fiatal menedzser a közeljövőben egy élcsapatot is megérdemelne…? Nos, reméljük választ tudunk adni kedves olvasóink számára…
Ahogyan már említettük, Eddie Howe nemcsak menedzserként lett ismertté a Bournemouth-nál, hiszen annak idején játékosként is éveken keresztül szolgálta a “cseresznyéket”, ráadásul két ízben is. Howe a Bournemouth neveltje, a felnőtteket pedig 1994-2002-ig, majd 2004-2007-ig erősítette. Az együttes színeiben 352 tétmérkőzésen lépett pályára. Posztját tekintve egyébként védő volt…
Eddie Howe visszavonulását követően 1,5 évvel később megválasztották a Bournemouth menedzserévé. Howe 2008 decemberében mindössze 31 esztendős volt, amikor átvette a “cseresznyék” irányítását. Nos, a klub egykori játékosának a kinevezése nem volt melléfogás, hiszen nem kellett sok idő neki ahhoz, hogy eredményekkel hálálja meg a belevetett bizalmat. Eddie Howe a 2009/2010-es idényben a Bournemouth-t felvezette a League One-ba, majd ott már csak csupán fél évig volt a klub menedzsere, mivel 2011 januárjában a Championshipben szereplő Burnley élére nevezték ki. Az ottani megbízatása nem tartott túl sokáig, hiszen már 2012 októberében visszatért a Bournemouthoz. Howe aztán mondhatni ott folytatta a munkát, ahol abba hagyta. A 2012/2013-as idényben a “cseresznyéket” felvezette a Championshipbe, majd a másodosztályban csupán két év kellett ahhoz, hogy a Bournemouth-t a Premier League-be irányítsa. A frissen feljutó csapatot a nem túl biztató kezdés után már-már az egyik biztos kiesőjelöltnek tartották, ám miután a Chelsea-t és a Manchester Unitedot is megtréfálta Eddie Howe legénysége, változtak a vélemények. A Bournemouth kétségtelen, egyik szezont sem kezdte túl biztatóan, ám 8-10 forduló elteltével mindig erőre kap a csapat, ráadásul szezononként 2-3 nagy csapatot is képesek elcsípni, akár idegenben is.
Eddie Howe tehát remek munkát végez a Bournemouth élén, akit egyébként néha brit újság/portál Arsene Wenger utódjaként emleget. Hogy a közeljövőben egy angol élcsapat élén láthatjuk majd valóban…? Nos, az majd eldől idővel, de eddigi munkája alapján nem lenne túlzás, ha megkapná valahol az esélyt a bizonyításra….
Németh Boldizsár
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…