Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
A Manchester United portugál menedzsere, Jose Mourinho korábban több ízben is kritizálta a Vörös Ördögök 22 éves ifjú titánját, a balhátvéd Luke Shaw-t, legutóbbi nyilatkozatában azonban nagyon más hangnemet ütött meg a tehetséges játékossal szemben.
(Fotó: manutd.com)
A 2014-ben 27 millió fontért vásárolt védőt tavaly tavasszal több alkalommal is kritizálta a portugál, annak “klub iránti elkötelezettségét” hiányolva. A “Special One” akkor úgy vélekedett, nincs azon a szinten, mint Ashley Young, Matteo Darmian vagy Daley Blind.
Jose azonban legutóbb jóval hízelgőbben beszélt Shaw-ról: “Az utóbbi néhány hónapban már nem kellett kisebb sérülésekkel bajlódni, melyek hátráltatnák a fejlődésben, ennek pedig nagyon örülök. A logikus következtetés ebből az, hogy új szerződést fog kapni és hosszú évekig a Manchester United játékosa lesz.”
“Nem arról van szó, hogy meggondoltam volna magam” – tette hozzá Mourinho. “Arról van szó, hogy fejlődik vagy sem, mert régóta ismerem őt, még a Southamptonnál töltött időszakából, a potenciáljával és a kvalitásaival tehát tisztában vagyok. Arról, hogy közelebb kerül-e a futballról alkotott elképzeléseimhez, nem csak a meccseken, a heti edzéseken is. Ő pedig nagy lépéseket tett” – dicsérte a 22 éves futballistát a luzitán szakember.
Shaw egyébként hat alkalommal lépett pályára a jelenleg zajló Premier League-szezonban.
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…