Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Az Antonio Conte által irányított Chelsea jelenleg nincs éppen a legjobb formában, ráadásul első számú csatáruk, Alvaro Morata is megsérült, és egyre közelebb a Barcelona elleni BL-nyolcaddöntő.
Forrás: Sky Sport
A Watford elleni 4-1 után Antonio Conte továbbra is próbál nyugodtnak mutatkozni a sajtó előtt, habár a hétvégi bajnoki előtti sajtótájékoztatón megerősítette, hogy fogalma sincs arról, hogy mikor fog visszatérni sérüléséből spanyol csatáruk, Alvaro Morata.
“Igazából lehet, hogy egy nap múlva fog visszatérni, vagy egy hónap múlva, de az is lehet, hogy a szezon végéig sérült lesz, nem tudom. Éppen azon vagyunk, hogy megoldást találjunk a hátproblémáira, ami miatt egy kicsit aggódom.”
Morata a hétvégén biztosan nem lép pályára, és az is kétséges, hogy a február 20-i Barcelona elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntőre felépüljön. A Chelsea a téli transzfer időszakban leigazolta Olivier Giroud-t az Arsenaltól, akinek így mindenképpen meg lesz az esélye beilleszkedni új csapatába.
Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…