Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
A szakértők szerint is a jelenlegi Serie A szezon két legszebb játékát bemutató csapata, a Napoli és a Lazio csapott össze szombat este az éllovas déliek otthonában, míg késő délután az Atalanta a Crotone vendége volt.
(forrás: ansa.it)
Az Atalanta annak tudatában lépett pályára Crotonéban, hogy a Milan ferrarai győzelmével megelőzte őket a tabellán. Érdekes egybeesés, hogy a Crotonét éppen a Spal veresége nyugtathatta meg egy kicsit, hiszen épp egymást követik a táblázaton. Ennek eredménye egy nem túl élvezetes mérkőzés lett, bár ebben közrejátszott a szinte végig szakadó eső is. A Crotone tíz perccel a vége előtt Berisha kapus hibája után Mandragora révén szerezte meg a vezetést, amit nem sokkal a lefújás előtt Palomino egyenlített ki, így az előző fordulóhoz hasonlóan az Atalanta ismét egy hátvédgólnak köszönheti a pontszerzést.
Crotone-Atalanta 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Mandragora (80.), ill. Palomino (88.)
* * *
(forrás: ansa.it)
Lett volna miért visszavágnia a Laziónak, hiszen őszi találkozójukon a Napoli kiütéses, 4-1-es vereséget mért a “sasokra” Rómában, de a fővárosi együttes utóbbi pár hétben mutatott formája nem feltétlenül kecsegtetett sok jóval a nyolcmeccses győzelmi szériából érkező hazaiakkal szemben. Jó hír volt viszont Simone Inzaghi számára, hogy ismét számíthatott Milinkovic-Savic és Lulic játékára. Nos, a fővárosiak az előjelekre rácáfolva egyből a mérkőzés elején megszerezték a vezetést, Immobile ezúttal az előkészítő szerepében jeleskedett, beadását De Vrij cipőorral továbbította a hálóba (0-1). A korai gólt egy meglehetősen mozgalmas negyven perc követett, mindkét csapat alakított ki veszélyes helyzeteket, de a következő találatra egészen a 44. percig kellett várni. Ekkor Jorginho egy gyorsan elvégzett szabadrúgásból varázsolta a labdát Callejón elé, aki Strakoshával szemben nem hibázott (1-1), bár érdemes lenne megtudni, hogy Lulic mire is gondolt, amikor ennyire szabadon hagyta a spanyol támadót.
(forrás: ansa.it)
Nyomasztó fölényben kezdte a második félidőt a hazai csapat, csak idő kérdése volt, hogy mikor veszik magukhoz a vezetést. Nos, ez olyan jól sikerült, hogy két perc leforgása alatt kétszer is bevették a Lazio kapuját! Előbb Callejón középre lőtt labdájába Wallace vetődött bele (öngól, 2-1), majd Mario Rui távoli lövése Zielinskin irányt változtatva került védhetetlenül Strakosha hálójába (3-1). A hirtelen fordulat rendkívül megnyugtatta a Napoli játékosait, akik kis túlzással egykapuzással töltötték a második félidőt, a 73. percben pedig újabb gólt szereztek: egy parádés Jorginho indítás után Zielinski hasonlóan szép mozdulattal továbbított Mertenshez, aki higgadtan pöckölte el a labdát Strakosha mellett (4-1). Fölényes győzelmével a Napoli markáns választ adott a tegnap Firenzéből győzelemmel távozó Juventusnak, és ismét a tabella élére állt.
Napoli-Lazio 4-1 (1-1)
Helyszín: Stadio San Paolo, Nápoly; Vezette: Banti
Gólszerzők: Callejón (44.), Wallace (54., öngól), Zielinski (56.), Mertens (73.), ill. De Vrij (3.)
Sárga lapok: – ill. Lucas (43.), Milinkovic (45.), De Vrij (63.)
Napoli: Reina – Hysaj, Tonelli, Koulibaly, Mario Rui – Allan (Rog 82.), Jorginho, Hamsik (Zielinski 46.) – Callejón (Maggio 85.), Mertens, Insigne. Vezetőedző: Maurizio Sarri
Lazio: Strakosha – Wallace, De Vrij, Radu – Marusic, Parolo, Leiva (Nani 68.), Milinkovic, Lulic (Lukaku 61.) – Luis Alberto (Caicedo 61.), Immobile. Vezetőedző: Simone Inzaghi
A mérkőzés góljai:
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…