Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
A német Bundesliga 22. fordulójának zárómérkőzésén két szebb napokat is megélt csapat találkozott egymással. A Werder Bremen együtteséhez a Wolfsburg gárdája látogatott.
Sorozatban második meccsét nyerte a Werder.
A hazai csapat számára igazán jól kezdődött a mérkőzés. A 4. percben Junuzovic szögletét váltotta gólra a svéd balhátvéd, Augustinsson, aki első gólját szerezte a Bundesligában. A jó kezdés teljesen megalapozta a félidőt és önmagában a mérkőzést is a Werder számára. A hazaiak folyamatosan domináltak és helyzeteket alakítottak ki, melyhez ellenfelük a Wolfsburg abszolút partner is volt. A 40. minutumban Kainz akasztott hatalmas gólt Casteels hálójába, aki először volt eredményes ebben a szezonban. A félidő hajrájában már nem változott az eredmény, melynek köszönhetően nyugodtan mehettek szünetre a hazaiak, ellenben a vendégek…
A fordulást követően megtáltosodott a Wolfsburg. A Farkasok remekül jöttek ki a második félidőre, melynek a 49. percében büntetőt harcoltak ki. Pavlenka ugyan védte Verhaegh tizenegyesét, azonban a kipattanó hárítására már esélye sem volt a kapusnak. A gól után is többet próbálkozott a vendég csapat, ugyanakkor újra betalálni nem sikerült Martin Schmidt együttesének. A második játékrészben kicsit halványabban futballozó Werder a 72. percben villantott, megint csak Kainz jóvoltából. Ezzel pedig lényegében el is döntötte véglegesen a három pont sorsás az osztrák válogatott játékos.
Videó hamarosan!
A Bundesliga tabellája:
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…