Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Ismert a tény, hogy egykor az FC Barcelona és a Real Madrid szoros csatát vívott a brazil Neymar kegyeiért. A versenyt végül a katalánok nyerték 2013-ban, azonban a technikás támadó már túl is tette magát a Barcán…
Neymar tavaly nyáron elhagyta a Barcelonát, mégpedig a Paris Saint-Germain kedvéért. A szakértők többsége szerint is maximum addig marad a párizsi együttessel, ameddig meg nem nyerik a Bajnokok Ligáját. Már ha ez egyáltalán valaha meg fog történni…
Neymar az elmúlt héten ünnepelte a huszonhatodik születésnapját, tehát még bőven jó pár éve a legmagasabb szinten. Éppen ezért reménykedhetnek a Real Madrid szurkolói, hogy egy nap majd a brazil lép Cristiano Ronaldo örökébe. Ennek a reménynek a tüzét táplálja most a „Királyiak” védőjének, Marcelonak a szavai:
„Szeretném, ha Neymar egyszer eljönne a Real Madridba. Úgy gondolom, hogy tökéletesen illeszkedne a csapatba. Nagyszerű játékos, és ilyen nagyszerű játékosokra van szüksége a Realnak. Azt hiszem, hogy Neymar egy napon majd a Real Madridban fog játszani.”
– elmélkedett a szintén brazil játékos.
Balogh József
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…