A Schalke feljutásával automatikusan hosszabbítottak a vezetőedzővel is – HIVATALOS
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a Schalke 04 együttese három év után visszatért a Bundesligába. Ezzel együtt pedig a csapat vezetőedzője, Miron Muslic is hosszabbított.
Gelsenkirchen ünnepel: a Schalke visszajutott a Bundesligába, a feljutás pedig egyben Miron Muslic szerződésének automatikus meghosszabbítását is jelenti.
„Azt hiszem, igen”
– erősítette meg röviden a 43 éves vezetőedző a Fortuna Düsseldorf elleni 1–0-s győzelem után a Sky Sport mikrofonjánál, utalva az automatikus hosszabbításra. Mindezt később maga a klib is megerősítette. Muslic kontraktusa a feljutással 2028-ig érvényes.
A telt házas, 61 587 néző előtt rendezett mérkőzés után a szurkolók közvetlenül az edzőtől is megkapták a megerősítést, amikor a stadion mikrofonjába kiáltotta:
„Bundesliga, jövünk – együtt! Hajrá, Schalke!”
Muslic 2025 májusában vette át a csapat irányítását, és feljutásra vezette a „királykékeket”. Az idény során két pont feletti átlagot hozott, és 20 győzelmet aratott a csapattal, így a Schalke megérdemelten tért vissza a német élvonalba.
„Az önbizalom mindent jelent – ez az ember visszaadta a Schalke identitását”
– mondta a védő Timo Becker a Sky Sportnak.
„Megérdemli, hogy ünnepeljék.”
UNSER AUFSTIEGSTRAINER BLEIBT! #MIRON2028 pic.twitter.com/Cm4KmkdzXg
— FC Schalke 04 (@s04) May 2, 2026
(Bo
rítókép: Photo by Hesham Elsherif/Anadolu via Getty Images)