Az angyalföldiek tartják a feljutó helyet…
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Hétvégén rendezték az első tavaszi fordulót déli szomszédunkban Horvátországban, ahol összecsapott a liga két legnagyobb riválisa, az éllovas és rekordbajnok Dinamo Zagreb, valamint a Hajduk Split csapata. A Vjecni derbi meglepetést hozott, a Gyurcsót nélkülöző vendégek 13500 néző előtt győzték le az ősi riválist.
Az első tavaszi forduló alkalmával csak a derbit nyerő Hajduk Split tudott pontot szerezni idegenben. A Gyurcsó Ádámot a padon ültető, Futácsot továbbra is sérülés miatt nélkülöző klub győzelmével megerősítette második pozícióját és kilenc pontosra apasztotta hátrányát a listavezetővel szemben, melynek öt döntetlen mellett ez volt az első veresége. kameruni csatár Frank Ohandza nevéhez fűződik a mérkőzés egyetlen és egyben győztes gólja, ám a krónikához az is hozzátartozik, hogy a Dinamo a 81. percben Borja Lopez kiállítását követően büntetőt rontott Mario Gavranovic révén.
Rude Zágráb – Inter Zapresic 2:0
Osijek – Rijeka 2:1
Istra 1961 – Lokomotiv Zágráb 1:0
Dinamo Zágráb – Hajduk Split 0:1
Slaven Belupo – Cibalia Vinkovci 2:0
Nem a Vjecni derbi volt a 22. forduló egyetlen rangadója, a tabella harmadik és negyedik helyezettje is összecsapott. Az Osijek otthon tartotta a címvédő Rijeka ellenében a három bajnoki pontot, így a két csapat helyet cserélt a tabellán egymással. A dobogós pozíciókért nagy lehet a harc a tavasszal, ám a BL-indulás és a bajnoki cím a Dinamo zsebében van, ha csak nem keletkezik valami hatalmas rövidzárlat a rekordbajnoknál.
Az angyalföldiek tartják a feljutó helyet…
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…