Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Bajnokok Ligája berkein belül az egyik, ha nem a legnagyobb mumusához fog látogatni a katalán együttes. Ugyanis az Ernesto Valverde által irányított Barcelona az Antonio Conte vezette Chelsea vendégszeretetét fogja ma este élvezni a BL-nyolcaddöntő odavágóján, míg a Bayern München hazai környezetben kezdi meg a “táncot” a Besiktas ellen…
Ahogyan előzetesünk címében is fogalmaztunk, számára a “kék pokolba” látogat a Barcelona, hiszen a katalán csapat az elmúlt jó néhány évben megszenvedett a Chelsea otthonában, azaz a Stamford Bridge-n. A Barca legutóbb 2006 februárjában tudott diadalmaskodni a londoni gárda vendégeként, azóta pedig három alkalommal lépett pályára a Chelsea otthonában a katalán együttes, ebből két hazai-siker és egy döntetlen született. Bár kétségtelen, hogy ebben az idényben eléggé kétarcú a londoni gárda, ennek köszönhetően tehát nem tudni adott esetben, melyik oldalát láthatjuk majd ma este a Chelsea-nek, míg a Barcelona a szezon eddigi részében (egy-két kisebbnek mondható megingást kivéve) végig egyenletesen hoz egy bizonyos szintet. Vajon ma este megtörik a Barca átka a Stamford Bridge-n, s adott esetben már el is dönti a továbbjutást Valverde legénysége, vagy Conte tanítványai nemcsak, hogy nyernek, de komoly leckét adnak a visszavágóra a sokak által esélyesebbnek vélt Barcelona számára…? Nos, ez természetesen majd ma este kiderül…
A két együttes legutóbb az 1997/1998-as(!) Bajnokok Ligája kiírás során csapott össze egymással. A Besiktast és a Bayern Münchent akkor egy csoportba sorsolták össze. Mindkét mérkőzést a bajorok nyerték, a német csapat továbbjutott akkor csoportkörből, míg a török gárdának nem sikerült. A továbbjutásra esélyesebb csapatnak természetesen a Bayern München számít, de a Besiktast koránt sem szabad leírni. A török együttes egy rendkívül kiegyensúlyozott csoportból jutott tovább tükörsimán. Minden bizonnyal érvényesülni fog a papírforma, viszont ahogy már említettük, a Besiktas biztosan szerez majd a mai odavágón, majd a visszavágón is néhány kellemetlenebb pillanatot a Bayern München számára.
Grafika: Bács András
Írta: Németh Boldizsár
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!