Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Claudio Ranieri talán az évtized hőstettét hajtotta végre 2016 tavaszán: megnyerte az angol bajnokságot a mindenki által lesajnált Leicester Cityvel. Azonban a következő idény már nem úgy ment, ahogy azt elvárták volna a Rókáktól, így hamar a kirúgás lett az olasz mester sorsa.
Túl sokáig azonban nem kellett unatkoznia Ranierinek, ugyanis tavaly nyáron elfogadta a francia Nantes ajánlatát. És a jelek szerint jól tette a talján mester, hogy képben maradt a futballvilágban. Az FCN folyamatosan harcban van az európai kupaindulásért, ez a szereplés pedig felkeltette állítólag több angol klub érdeklődését is.
A France Football szerint Ranieri harmadjára is lehetőséget kaphat a Premier League-ben, amelyben már most élő legendának számít a Leicesterrel elért történelmi sikernek köszönhetően. Állítólag Sam Allardyce nem érzi magát jól az Everton kispadján, mivel nem érzi sem a vezetőség, sem a szurkolók bizalmát. A hír szerint hiába szól 2019. nyaráig nantes-i szerződése Ranierinek, nem fogja visszautasítani a liverpooli kékek ajánlatát, ha azok hivatalosan is megkeresik őt.
Érdekesség, de könnyen elképzelhető, hogy nem csak az Evertonnál került képbe Ranieri, hanem a Southamptonnál is, amely szintén nem találj a továbbra sem a fonalat a múltkori edzőváltás óta. Mint ismert, pár hete Mark Hughes érkezett Mauricio Pellegrino helyére.
Balogh József
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember