De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Nem indult zökkenőmentesen a még mindig csak 20 esztendős Ousmane Dembélé barcelonai szerepvállalása, avagy sérülések nehezítették a kiteljesedését, mely a mai napig várat magára. A szurkolók egy része türelmes, a másik nem annyira, a nyomás pedig kétség kívül hatalmas. A sportsajtóban már a távozásáról szóló pletykák is szárnyra kaptak, de ne együk olyan forrón a kását. Hosszú idő után maga a játékos öntött tiszta vizet a pohárba.
A fiatal támadó életében és pályafutásában nagyon felgyorsultak a dolgok azt követően, hogy rohamtempóban kezdte meg szárnyai bontogatását a francia Rennes gárdájában. Elég volt 29 meccs 12 gól és 5 gólpassz, a Borussia Dortmund pedig be is jelentkezett érte. A sárga-feketék 2016 nyarán mindössze 15 millió euróért szerezték meg a tehetséget, aki egészen elképesztően debütált a Bundesligában. Roppant hamar beilleszkedett és bár játékán látszott, hogy még van hova fejlődnie, sok rossz döntést hozott a pályán, passzai és góljai mégis ültek. A szezont 50 meccsen lőtt 10 góllal és 22 gólpasszal zárta, Aubameyangból pedig gólkirályt csinált az ifjú titán, aki nagyon érezte a gaboni mozgását és BVB támadófociját.
Természetesen ahogyan az ilyenkor lenni szokott egy új csillag felbukkanásakor, egyből el is indultak a pletykák, ám amire észbe kaptunk volna, már ott volt az asztalon az aláírt szerződés, melyet a Dortmund és a Barcelona mellett maga a játékos is szignózott. Egy új öt éves kontraktus és egy 115 milliós átigazolási összeg, mely további bónuszokkal gyarapodhat. Zárójelben megjegyezve egy gyors fejszámolás, avagy a Dortmund egy évvel a játékos megszerzése után közel nyolcszoros összegért adott túl Dembélén.
Barcelonában a szurkolók nagyon várták a debütálását, ezáltal pedig hatalmas nyomás nehezedett az ifjú franciára, aki roppant peches volt és három fellépés után megsérült. Jól mozgott, de mindenkiben kérdőjelet hagyott főként akkor, amikor hosszan tartó felépülése után újból összeszedett egy kisebb izomsérülést. Ekkor többen temetni kezdték és olyan hírek láttak napvilágot, hogy Dembelé nem élsportolóhoz méltóan étkezik és viselkedik.
A francia azonban november közepe óta egészséges és elkezdte ledolgozni a vételárát. Noha alapembernek még nem nevezhető, látszik, hogy kezdi felvenni a csapattársak ritmusát és a klub játékfilozófiáját. Eddig 17 mérkőzésen 1 gólt és 6 gólpasszt jegyez. Egyes híresztelések szerint az Arsenal érdeklődést mutat iránta.
Hogy miként látja helyzetét a francia? Ousmane Dembélé megtörte a csendet és állást foglalt – “Ötéves szerződést kötöttem a Barcával, hosszú ideig leszek itt, nem akarok távozni egy év után. Barcelonában jobb étrendet és jobb edzésprogramot kapok, mint Dortmundban. Viszont hamar elfáradok a pályán, ezért minden nap végzek kardió edzéseket is. Itt meg kell harcolnod a posztodért, ez így működik. Nagyon örültem Philippe Coutinho érkezésének, és Antoine Griezmann-nak is fogok, ha jön.”
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán