Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Hertha BSC csapata köztudottan nem tartozik a Bundesliga legtehetősebb egyletei közé, ennek ellenére évről évre lassú, de biztos fejlődéssel nyűgözik le a közgazdászokat. Emlékezhetünk rá, hogy néhány éve még nem kockáztathatták meg Dzsudzsák Balázs szerződtetését – már ha valóban szándékukban állt, ellenben tavaly nyáron már klubrekord 8 millió eurót is kiadhattak az akkor még zsákbamacska Davie Selkéért. Mit várhatunk ezek után az idei nyártól?
A Hertha gazdasági igazgatója, Ingo Schiller a tegnapi nap folyamán ismertette a klub jövőévi költségvetést. A tervezett, klubrekordnak számító 131,4 millió eurós bevétellel szemben kiadásaik immáron 130 millió euróra fognak rúgni. Ez főképp az idei adatok ismeretében tekinthető szintlépésnek: a klub 122,6 milliós költése után ez további közel 9 millióval lehetnek mozgékonyabbak többek között az átigazolási piacon, és a fizetések terén is.
A legkomolyabb anyagi forrás ezúttal is a TV/Rádió-szektor lesz: 65,6 millió folyhat be a közvetítési jogok értékesítéséből. A kiadásokat tekintve a legnagyobb összeget a klub dolgozóira (59,1 millió), és a játékosokra (50,1 millió) szánják. Ez utóbbiból azért látható, hogy gigászi sztárigazolások jövőre sem lesznek, pláne hogy a futballisták bérezésével kalkulálva az igazolásokra ennek csak töredéke maradhat. Egy-egy nemzeti szinten elismert név azonban horogra akadhat…
A klub szakmai céljait is ismertette Schiller: 45 pontot szeretnének gyűjteni a Bundesligában, és a Német Kupában legalább a második körig jutnának. Az idén szerzett 43 pont után tehát látható, hogy Dárdai továbbra is élvezheti a vezetőség türelmét, és folytathatja azt a hosszú-rögös utat, amin elindult: egy német sztárcsapat felépítését főképp saját nevelésű játékosokból. Kiolvasható a számokból továbbá az is, hogy a prioritást egyértelműen a bajnokság élvezi a szinte közömbös kupasorozattal szemben.
Szintén fontos célkitűzés a szurkolószám folyamatos csökkenésének megállítása: Schiller az idei 45 289-es átlag-nézőszámot vissza szeretné tornázni egészen 47 000-ig.
Írta: Wernigg Márton
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált