A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
A Bajnokok Ligája május 26-ai kijevi döntője a Real Madrid és a Liverpool között a rendező ukránokat is egyre inkább lázban tartja. Ez derült ki az ukrán liga (Ukrainian Premier League) elnökének, Thomas Grimmnek a szavaiból is.
“Az UEFA-nak inkább megfelelne az a forgatókönyv, hogy a Liverpool nyer!” – Idézi a korábban az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) jogi osztályán tevékenykedő sportvezetőt az AS című madridi sportnapilap.
“Egy új győztes mindenkinek jobb lenne, hiszen úgy gondolom részben megölné a sorozatot, ha zsinórban háromszor is ugyan az a csapat nyerne. Félre ne értsenek nem a Real Madrid ellen vagyok, hiszen egy fantasztikus klub, fantasztikus játékosokkal, és nem véletlen, hogy az elmúlt két évben ők nyertek a BL-ben. Pusztán a versenyképes perspektíváról beszélek, arról, hogy jót tenne egy új győztes a sorozatban.” – Érvelt még Thomas Grimm, akinek neve viszonylag jól cseng az európai futball hátterében, hiszen ügyvédként például az UEFA képviselője volt az 1995-ös híres Bosman-esetben.
Azt azért szögezzük le, Madridban biztos nem így látják ezt…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…