De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Két labdarúgót már bejelentett a bajnokcsapat, amely újabb kiszemelt labdarúgóval kapcsolatban merült fel, mint kérő.
Az utolsó bajnokin előzte meg Varga Rolandot és Novothny Somát a góllövőlista élén Davide Lanzafame. A Honvéd támadóját az elmúlt hetekben a Ferencvárossal is szóbahozták, ám most bejelentkezett érte a Videoton is. A székesfehérváriak szeretnék megerősíteni támadósorukat a nemzetközi kupákra, amelynek első selejtezőinek sorsolását június 19-én, kedden tartják. A fehérváriak két labdarúgót már bejelentett a nap folyamán. Berecz Zsombor és Sós Bence érkezett. Ugyanakkor a Honvéd számára fontos lenne, ha meg tudná tartani egyik legjobb játékosát. A kispestiekkel kapcsolatos, hogy Eppel Márton is távozófélben van, a 2016-17-es idény gólkirályát Kazahsztánból csábítják. De vissza a koronázóváros csapatához: nemcsak Lanzafame, hanem a Vasas másik labdarúgója, Hangya Szilveszter is képben van még.
Az olasz mesterlövész játékjogáról a sportnapilap szerint már előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a felek, de az sem elképzelhetetlen, külföldön folytatja pályafutását.
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán