Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Marca értesülései szerint a Real Madridnál továbbra is folyamatban van a jövő építése. A lap állítása szerint a brazil Rodrygo után egy újabb ifjú tehetséggel erősítenének a „Királyiak”.
A Marca arról ír, hogy az Európa-ligában menetelő ukran Zorja Luhanszk immár felnőtt válogatott kapusa, Andrij Lunin került a Bajnokok Ligája címvédő Real Madrid célkeresztjébe. Állítólag a spanyolok előrehaladott tárgyalást folytatnak a 19 esztendős portás klubjával, illetve magával a játékossal is, teljesen háttérbe szorítva a szintén érdeklődő Livepoolt, Evertont, AS Romát és Real Sociedadot.
A hír szerint Lunin még a héten aláírhat a Realhoz, mintegy 8,5 millió euróért. Sőt, a Zorja még további négy milliót is kaphat, ha bizonyos feltételek teljesülnek a jövőben. A pletyka szerint Lunin az El-ben keltette fel a spanyolok figyelmét, ám egyelőre maximum harmadik számú kapusként, vagy a Castillánál számítanának rá.
A Marca szerint Lunin helyzetét nem befolyásolná, hogy a Real jelenleg a Roma sztár kapuvédőjére, Alissonra is hajt, akinek most még Navas-szal kellene megharcolni a kezdőcsapatba kerülésért, miközben az ukrán „csak” a jövő embere lesz. Feltéve ha sikerül leigazolniuk…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…