Állítja, Laporta és Deco is támogatja
2025-ben érkezik Londonba
Magasabb szinten akar játszani a következő szezonban a támadó
Osztályozót kell játszania a bennmaradásért a nagy múltú együttesnek…
Egy pontra megközelítették a 3. helyezett Bolognát!
Ezüstérem a szezon végén…
A következő csapata a Bayern München lesz?
Bent maradt az Union Berlin, Marco Reus gólt szerzett hazai közönség előtt utolsó bajnoki mérkőzésén a Dortmund játékosaként…
A francia élvonalban szereplő (Ligue 1) Monaco együttese hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a Lyon tehetségét, Willem Geubbelst. A 16 esztendős játékosért egészen elképesztő 20 millió eurós átigazolási díjat fizetett a hercegségbeli klub.
A még mondhatni tejfeles szájú Geubbels a mögöttünk hagyott szezonban robbant be igazán a Lyon együttesébe. Az OL „B” csapatában 12-szer léphetett pályára, s ezeken 6-szor volt eredményes, aminek köszönhetően a felnőtt csapatba is meghívót kapott. Bruno Génésio vezetőedző pedig meg is adta neki a lehetőséget minden sorozatban. A bajnokságban ő lett az első XXI. századi születésű labdarúgó, aki pályára léphetett, de a francia élvonal mellett az Európa ligában is bemutatkozhatott.
Természetesen több nagy klub is felfigyelt Geubbelsre, köztük a PSG, a Manchester City, Manchester United, az Arsenal és a Gulácsi Pétert foglalkoztató RB Leipzig is. Azonban a támadó kegyeiért vívott harcból a Monaco került ki győztesen, amely együttes 20 millió eurót fizetett a tinédzserért.
Geubbels egyébiránt a francia korosztályos válogatottak meghatározó tagja, hiszen ez idáig 21 utánpótlás mérkőzésen kapott lehetőséget, s ezeken összesen 12 gólt szorgoskodott össze.
Állítja, Laporta és Deco is támogatja
2025-ben érkezik Londonba
Magasabb szinten akar játszani a következő szezonban a támadó
Osztályozót kell játszania a bennmaradásért a nagy múltú együttesnek…
A Puskás Akadémia is felfért a dobogóra…
Egy pontra megközelítették a 3. helyezett Bolognát!
Ezüstérem a szezon végén…
A következő csapata a Bayern München lesz?
Bent maradt az Union Berlin, Marco Reus gólt szerzett hazai közönség előtt utolsó bajnoki mérkőzésén a Dortmund játékosaként…
Pár nappal ezelőtt nem tűnt úgy, hogy jön ez a fordulat!
Peter Bosz edzői karrierjében nagy lehetőség jött el 2017 nyarán, hiszen a Dortmund élére nevezték ki. Remek kezdés után megtört valami a csapatban, melyet már nem tudott visszafordítani, így idő előtt távoznia kellett. Később Leverkusenben és Lyonban is megfordult, ám ennél a két klubnál sem ért el komoly sikereket. Tavaly nyáron hazatért és a PSV Eindhoven kispadjára ült le….
Azonban a klub alkalmazásában marad…
2016 januárjában került a csapathoz!
Nagy az érdeklődés…
Véget ért az alapszakasz, hamarosan kezdődik a rájátszás…
A mai nap folyamán befejeződik a Bundesliga 2023/24-es idénye…
Azonban nem a korábbi csapatához került…
Nem álmodik az Eb megnyeréséről…
A sportigazgató a leköszönő trénerről is szót ejtett…
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…