Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Bár szinte garantált a továbbjutása, mégis sorsdöntő mérkőzés vár ma este a portugál válogatottra. Cristiano Ronaldo és társai Irán ellen lépnek pályára a világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában.
A spanyolok elleni döntetlent követően Marokkót már sikerült legyűrnie az Európa-bajnoki címvédőnek, és ugyan egyértelműen kiemelkedik a csapatból Cristiano Ronaldo (főleg a góljainak köszönhetően), túlzás lenne egyszemélyes-alakulatként hivatkozni rájuk.
A portugál gárda egyik legfontosabb tagja a középpálya motorja, Joao Moutinho, aki 32. életévében is még egészen frissen mozogva járatja a labdát a támadósor és a védelem között. Azonban sajnos ma aligha számíthatunk az AS Monaco sztárjának játékára, ugyanis már tegnap kihagyni kényszerült a portugálok két edzését.
Fernando Santos szövetségi kapitány saját maga ismerte el, hogy Moutinho influenza miatt aligha lép pályára ma Szaranszkban, Irán ellen.
Balogh József
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…