Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Első próbálkozásra durván hangzik az állítás, miszerint megfeneklett Mateo Kovacic karrierje a Real Madrid együttesénél. Hiszen mióta csatlakozott a „Királyiakhoz”, a még mindig csak 24 esztendős horvát nyert három Bajnokok Ligáját és egy spanyol bajnoki címet. Ő mégsem elégedett.
Természetesen Kovacic nem is lehet elégedett, ugyanis 2015-ös érkezése óta egyáltalán nem tudott alapemberré válni a Real Madridban, holott képességei bőven megvannak ehhez. A többség Zinedine Zidane rotációs elvével magyarázza azt, hogy a középpályás nem tudott zöldágra vergődni a csapatban betöltött helyzetét illetően.
Kovacic a hátunk mögött hagyott klubidényben harminchat mérkőzésen húzhatta magára a Real Madrid mezét (mérlege mindössze három gólpassz). Ez a meccsszám pedig csak hárommal kevesebb, mint volt a 2016-17-es idényben. Zidane természetesen fontos kiegészítőemberként számolt Kovacic-csal, és egyelőre nem is várhat fontosabb szerep rá az új vezetőedzőnél, Julen Lopeteguinél sem.
Azonban tudják Madridban, hogy most el kell nyomi a fiatal Mateo távozási szándékát, ugyanis a jövő kétségkívül az övé lehet. Posztriválisa és honfitársa Luka Modric lábaiban már aligha van túl sok jó év, és bizony hamarosan szükség lesz majd egy karmesterre, vagy akár egy új frontemberre, ami jelenleg Cristiano Ronaldo szerepe.
A Marca híre szerint tavaly aktiválódott egy olyan titkos opció Kovacic szerződésében, aminek értelmében immár 300 millió euró a kivásárlási ára. Ugyanis a korábbi Inter játékos 2017 nyarán még kötetlenebb átigazolási díjért távozhatott volna, ám maradása automatikus kitétel élesedést eredményezett.
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…