A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
A horvát válogatott játékosaival, így Dejan Lovrennel is érthető módon madarat lehetett fogatni az Anglia elleni győztesen megvívott világbajnoki elődöntőt követően.
(Kép: as.com)
“Nehéz első félidőnk volt, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt terveztük, hiszen nem mi irányítottunk. Angliának megvoltak a lehetőségei, de mivel nem éltek velük, a szünet után egyenlíteni tudtunk, és onnantól átvettük az irányítást. A hosszabbításban pedig megmutattuk, hogy a fáradtság ellenére mire vagyunk képsek. Olyasvalamit értünk el, amit az emberek nem felejtenek majd el. Mindenki sír, mindenki boldog, történelmi pillanat! Horvátország sosem feledi majd ezt a világbajnokságot!” – Lelkendezett az angolok elleni továbbjutás után a Liverpool hátvédje.
“Tudom, hogy az emberek azt mondják, hogy bonyolult szezonom volt, de én ezzel nem értek egyet. Ott voltam a Bajnokok Ligája döntőjében a Liverpoollal, és most a világbajnokság fináléjára készülök. Talán itt az ideje, hogy az emberek felismerjék azt is, hogy egyike vagyok a világ legjobb hátvédjeinek, és ne csak szóbeszéd tárgya legye!” – Foyltatta Lovren a BeIN Sports-nak adott nyialtkozatát.
A horvát bekk szerint egyébként nem csak ő érdemelné meg, hogy más szemszögből ítéljék meg. “Modric nem csak a világ egyik legjobb játékosa, ő a világ legjobb középpályása! Ha megnyeri a világbajnokságot, meg kell hogy kapja az Aranylabdát!” – Jelentette még ki a 29 esztendős játékos.
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…