Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
A két talán legjobb formában lévő angol együttes találkozott magyar idő szerint ma éjszakai New Jerseyben. Az International Champions Cupnak hála a nyár közepén sem maradunk a sztárcsapatok összecsapásai nélkül.
A gigantikus helyi látványosság, a MetLife Stadiumban találkozott egymással a Manchester City és a Liverpool. Előbbi az angol bajnokság címvédője, míg utóbbi az egyik leghangosabb, eddig a legjobban erősíti trónkövetelője a Premier League-ben.
A City teljesen tartalékos csapattal, a korábbi elsőszámú kapussal, Claudio Bravoval és a több éves hajsza után megszerzett Riyad Mahrezzel a kezdőben állt ki. A ’Pool már egy jóval izmosabb tizeneggyel kezdett. Igaz, a „Vörösök” kapuját még mindig a sokat szapult Loris Karius védte, lévén Alisson még a pihenőjét tölti a világbajnokságot követően. A sztárok közül azonban Jürgen Klopp többet is bevetett, így az esélyes mindenképp a „vendégcsapat” volt.
Az első félidő gólnélküli döntetlennel zárult, az igazi pörgés csak a szünet után érkezett el. Pep Guardiola beállította Bernardo Silvat és Leroy Sanét, akik a rutinjukkal már egyből életet leheltek a bajnok játékába. Az 57. percben előbbi adta utóbbinak a gólpasszt, azzal vezetett a City. Az biztos, hogy a legnagyobb problémát az okozta a meccsen, hogy a nézőknek két sötétmezes csapatot kellett megkülönböztetnie egymástól a pályán. Ugyanis a ’Pool a szokásos vörösben, míg a manchesteriek sötétkék vendégszerelésükben játszottak.
Jürgen Klopp érezte a vesztüke,t így az utolsó félórára beküldte többek között Mohamed Salah-t, és Sadio Manét, akik egy-egy góljukkal végül kicsikarták a győzelmet a sokkal tartalékosabb City ellen.
ICC 2018
Manchester City – Liverpool 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Sané (57. perc), ill. Salah (63.), Mané (94.-büntetőből)
A meccs összefoglalója:
https://www.youtube.com/watch?v=a4UWahI61GI
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…