“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Ugyan még mindig csak huszonhárom esztendős, de egyre inkább úgy fest, hogy erősen megrekedt a pályafutása a Liverpool belga válogatott csatárának, Divock Originek. A kenyai származású játékosra a „Vörösök” nem igazán számítanak, így könnyen lehet, hogy hamarosan végleg távozik az Anfieldről.
Divock Origi a francia Lille-nél nevelkedett, ám már 2014 óta a Liverpoolnál edződik. Azóta igazán nagy feltűnést a 2016-os Európa-bajnokságon keltett, és akkoriban bizony a kontinens legtehetségesebb támadói között emlegették őt. Ám a liverpooli évek nem igazán segítették elő a fejlődését. Sőt, az elmúlt szezont a gyengécske Wolfsburgnál töltötte kölcsönben, és bár nem volt túl termelékeny, az osztályozón egy-egy góljával és gólpasszával oroszlánrészt vállalt a „Farkasok” bennmaradásában.
Origi mostanság a Liverpoollal edz, de valószínű, hogy ezt az idényt sem az angol klubnál fogja tölteni. Állítólag a török Fenerbahce francia sportigazgatója, Damien Comolli a hétvégén Angliába utazik, és igyekszik meggyőzni Origit, hogy próbálja ki magát a Süperligben. Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy szintén kölcsönvételről, vagy akár végleges megoldásról lenne szó. Az biztos, hogy a Fener számára fontos a gyors erősítés, lévén az isztambuli együttes pár nap múlva a portugál Benficaval játszik Bajnokok Ligája selejtezőt.
Origi szerződése jövő nyárig érvényes a ’Pollal, és nagyon csodálkoznánk, ha a Fener 15 millió eurónál olcsóbban megvásárolhatná.
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Ismét egymásnak feszül az élvonal 28 csapata…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…
Robog az újabb bajnoki cím felé Pep Guardiola csapata…
Könnyen lehet, hogy ez volt Dárdai Pál utolsó hazai bajnokija a csapattal…
A kígyótérről vágta a kapuba a labdát Fabian Reese…
Felelevenítette a viszonyát a klubbal…
Pályára lép többek között a Manchester City, a Chelsea, a Real Madrid és a Borussia Dortmund…
Hamarosan gólrekorder lehet…
Megvan az első feljutó a francia másodosztályban…
Egy fiatalra és egy veteránra is számítanak…
Véget ért az alapszakasz az olasz másodosztályban…
A mérkőzés végére nagyon kipukkadt Eusebio Di Francesco csapata…
Kiváló szezont fut a Stuttgart és Serhou Guirassy is…
A hírek szerint a legjobban fizetett olasz futballista lesz a Serie A-ban!