Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Jose Mourinho a Manchester United menedzsere egy nappal az átigazolási időszak lejárta előtt továbbra is védő keresésben van. Legújabb kiszemeltjük a Bayern Münchenes, Jerome Boateng.
Ám a hírek szerint az ő érkezésére szinte semmi esély, mivel maga a játékos elmondta, hogy hiába a “Vörös Ördögök” érdeklődése, ő bizony nem szeretne az Old Traffordra költözni.
A Sky Sports információi szerint Boateng beszélt Mourinhoval és nagyon megtisztelőnek érzi a United érdeklődését, ám nem sok esélyt lát arra, hogy a csapat komolyabb trófeákért harcban legyen, így ő kimaradna ebből a “kalandból”.
Boateng célja, hogy még egyszer elhódítsa a Bajnokok Ligáját, de nem érzi elég erősnek a United keretét. Két lehetőség jöhet még szóba nála, az egyik a PSG, akik a hírek szerint szintén érdekeltek lehetnek a megszerzésében, valamint a másik pedig az,hogy marad Münchenben.
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…