Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
Az Atletico Madrid Olaszországba, pontosabban Szardínia szigetére utazott, hogy felkészülési mérkőzést játsszon a Cagliari csapatával. A végén a spanyolok örülhettek, de az olaszok is remekül játszottak, még ha gólt nem is tudtak szerezni.
Forrás: Atletico Madrid Twitter
Többet birtokolta a labdát az Atletico Madrid, de a Cagliari is bátran játszott. Az első nagy helyzet is az olaszok nevéhez fűződött a 21. percben, amikor Farias fejese kerülte el centikkel a kaput. A 25. percben szintén ő próbálkozott, ezt viszont Oblak fogni tudta. A 33. percben azonban az Atletico Madrid került előnybe Borja Moreno góljával, és a legutóbbi igazolás, Gelson Martins gólpassza után. Ezután is a spanyolok voltak fölényben, de nem tudtak már betalálni a kapuba az első játékrészben.
A második félidő a Cagliarinak indult jobban, mivel az 52. percben Deiola a kapufát találta el egy támadás végén. Az olaszok nem adták fel, hogy kiegyenlítsenek, így folyamatosan támadtak. A 70. perc környékén azonban ismét átvette az Atletico az irányítást, és megrohamozták a hazaiak kapuját, azonban nem tudták megszerezni a második góljukat, de így is győzelemmel utazhattak haza.
Cagliari – Atletico Madrid: 0-1 (0-1)
Helyszín: Sardegna Arena (Cagliari)
Gólszerzők: – ill. Borja (33.)
Sárga lap: – ill. –
Kiállítás: – ill. –
https://www.youtube.com/watch?v=5VFjcG0Nd-g
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Ismét egymásnak feszül az élvonal 28 csapata…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…