Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
A Premier League nyitófordulójában az újonc Wolverhampton az átigazolási szezonban jól hajrázó Everton együttesét fogadta hazai pályán.
Az első fordulóban igazi portugál csatára volt kilátás, hiszen mindkét csapat kispadján portugál szakvezető foglalt helyet. A liverpooli kékeknél a nyár folyamán Marco Silva lett a vezetőedző és a holtszezonban elképesztő igazolásokat hajtott végre mindkét gárda. Az újonc Wolves többek között Rui Patrício, Joao Moutinho, Diogo Jota valamint Raul Jimenez-t és Boly játékjogát is megszerezte. A liverpooli kékeknél is nagy volt a mozgás a nyár folyamán, főként az átigazolási szezon utolsó óráiban. Az Everton rekordösszegért szerződtette Richarlisont a Watford együttesétől, de érkezett Mina, Digne és André Gomes valamint Kurt Zouma is.
A találkozó első percei óriási és kiegyenlített csatát hozott. Az első igazán nagy lehetőség a 14. percben adódott egy pontrúgás után ami után a hazai védelem hibáját kihasználva az Everton meg is szereze a vezetést Richarlison révén miután közvetlen közelről Rui Patrício kapujába kotorta a labdát. A folytatásban is kiegyenlített játék folyt a pályán kevés gólszerzési lehetőséggel. Az első kaput eltaláló hazai lövést a 38. percben jegyezhettük fel Helder Costa révén, akinek lövését Pickford könnyedén hatástalanította. Négy perccel az első játékrész vége előtt érkezett a fordulat, ugyanis Phil Jagielka egy ütemet elkésett a becsúszásával és Diogo Jota bokáját találta el, Pawson bíró sporttárs pedig azonnal a piros lapott vette el elő a zsebéből és idő előtt az öltözőbe küldte a vendégek játékosát. A megítélt szabadrúgást pedig Rúben Neves bal felsőbe tekerte parádés mozdulattal kiegyenlítve.
Fordulást követően a hazaiak nagyon elkényelmeskedtek és az 58. percben kis híján az emberhátrányban lévő vendégek ismét vezetést szereztek Cenk Tosun lövését azonban Rui Patrício bravúrral hárította. A 67. percben Cenk Tosun bolondította meg a hazai védelmet majd remek ütemben passzolt Richarlison elé aki védhetetlen lövést küldött Rui Patrício kapujának bal alsó sarkába ismét vezetéshez jutattva csapatát. A Wolves mestere a bekapott gól után cserékkel próbálta felpörgetni csapata támadójátékát. A cseréknek pedig meglett az eredménye és a 70. percben Rúben Neves hajszálpontos centerét követően Raúl Jimenez csúsztatta a bal alsóba az egyenlítő találatot.
Wolves – Everton 2-2 (1-1)
Helyszín: Molineux Stadion, Wolverhampton, Vezette: Pawson
Gólszerzők: Neves (44.), Jimenez (80.) ill. Richarlison (13., 67.)
Sárga lapok: Richarlison (14.)
Kiállítás: Jagielka (41.)
Wolves: Rui Patrício – Boly, Coady, Bennett – Jonny (Vinagre 76.), Neves, Moutinho (Gibbs-White 85.), Doherty – Costa (Bonatini 71.), Jimenez, Jota. Vezetőedző: Espirito.
Everton: Pickford – Coleman, Jagielka, Keane, Baines – Schneiderlin, Gueye – Walcott, Sigurdsson (Holgate 44.), Richarlison (Digne 86.) – Tosun (Niasse 82.). Vezetőedző: M.Silva
https://www.youtube.com/watch?v=buT3Tt9ZUjA
Képek: premierleague.com
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…