A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Ahogy arról mi is beszámoltunk a Premier Leagueban szereplő Tottenham finoman szólva sem volt aktív az átigazolási fronton, ami az érkezőket illeti, ám úgy fest, hogy a távozóknál más lehet a helyzet.
Olyannyira, hogy a hírek szerint a francia gigász, PSG csapata bejelentkezett a Spurs egyik legnagyobb sztárjáért, Christian Eriksenért.
Mint ismeretes Angliában már múlt héten, csütörtökön lezárult az átigazolási időszak, ám távozók egészen augusztus 31-ig lehetnek.
Mondani sem kell, hogy a dán válogatott klasszis eligazolása mennyire gyengítené Mauricio Pochettino csapatát. Eriksent már régóta figyelik az elit klubok, tavaly éppen a Barcelona érdeklődésétől volt “hangos” a Tottenham háza tája.
Értesülések szerint a PSG 100 millió fontos ajánlatra készül, nagy kérdés, azonban, hogy maga a játékos mit szeretne.
Nem Eriksen az egyedüli aki “leléphet” a hónap végéig, ugyanis az angol válogatott védő Danny Rose és belga klasszis hátvéd Toby Alderweireld is távozóban.
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!