Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A Bayern München nem titkoltan a viszonylag könnyen mozdítható játékosok megszerzésére szakosodott, ennek megfelelően a csapat túltelítetté vált azon a pályarészen, amelyre napjainkban a legkönnyebb igazolni: a középpályán. Még Arturo Vidal eladásával is hét játékosuk van legfeljebb három pozícióra, így nagy valószínűséggel a leggyengébb láncszemnek is távoznia kell a csapatból.
A német Bild értesülései szerint az RB Leipzig mellett a Schalke is versenyben van Sebastian Rudy szerződtetéséért. Az ex-hoffenheimi ugyan Ancelotti kezei alatt valósággal berobbant a köztudatba, Jupp Heynckes nem számított rá, majd a világbajnokságon csúfosan leszerepelt a Nationalelffel – tehát még csak részt sem tudott venni a felkészülésen, hogy Niko Kovacot lenyűgözhesse. Mindezek alapján neki van a legkisebb sansza a kezdőbe kerülésre, nem is csoda hát, hogy abszolút nyitott a váltásra.
Lipcsében néhány nappal ezelőtt klubja engedélyével járt, megnézte az edzőközpontot, és minden egyéb létesítményt, ám nem sikerült megegyeznie a Naby Keita utódját kereső Ralf Rangnickkal, aki sokallta Rudy fizetési igényeit, és a Bayern által megkövetelt vételárat. A tegnapi napon ugyanakkor már Domenico Tedescóval találkozott a játékos a müncheni repülőtéren, és az edző felvilágosította róla, hogy klubja, a Schalke kölcsönszerződést ajánl neki, feladata pedig a távozó Goretzka-Meyer kettős hiányának enyhítése lenne. Nem marad izgalmak nélkül a Bayern a transzferpiac hajrájára, annyi szent…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…