Egy újabb, több mint árulkodó jel?!
Két mérkőzést játszik a torna előtt Marco Rossi csapata…
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Naby Keita a nyáron 60 millió euróért csatlakozott a Liverpoolhoz, miután Gulácsi Péter csapattársaként a Bundesliga mezőnyének egyik, ha nem a legjobb védekező középpályásává nőtte ki magát. Neki se volt azonban mindig könnyű dolga: első idényében máris olyan játékosokat kellett fognia, akik ellen nem egy leányálom játszani.
Naby Keitának Németországban olyan játékosokat kellett elvágnia a gólhelyzettől, mint James Rodríguez, Andrej Kramaric, vagy éppen Max Kruse. A guineai játékos mégsem őket tartotta a legveszedelmesebb ellenfélnek, ahogy ezt a Liverpool honlapján egy szurkolói kérdés kapcsán ki is fejtette:
“Amikor a Bayern ellen játszottam, Xabi Alonso mindig nehéz perceket adott nekem. Annyira tapasztalt volt, rendesen megkínzott. Úgy irányította a játékot, hogy egy percre se tudtam abbahagyni a futást. Nagyon intelligens volt.”
Érdekesség, hogy a ‘Pool, a Real Madrid, és a Bayern München világbajnok legendája korábban szintén elismerően nyilatkozott az ifjú Keitáról, elmondása szerint az ex-lipcsei sokoldalú középpályás és nagy egyéniség. Alonso egy év szórakoztatóipari bohóckodás után belevágott élete első edzői kalandjába. Vajon dolgozhat együtt valaha a két zseni?
Egy újabb, több mint árulkodó jel?!
Két mérkőzést játszik a torna előtt Marco Rossi csapata…
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Új szerepkörben segíthet…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!