Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
Korábban is ismert volt, hogy bizony nem ejtették a fejére az FC Barcelona horvát középpályását, Ivan Rakiticet. A svájci születésű karmester ugyanis elárulta, hogy még hiába szól jelenleg is további három szezonra a szerződése, azt követően is szívesen maradna a klubnál.
Ivan Rakitic 2014 óta a Barcelona játékosa, ahol azóta a klub egyik legnépszerűbb játékosának számít a mindig lelkes produkciójának is köszönhetően. A 30 esztendős légiós idén ráadásul kevés híján csodát élt meg a világbajnokságon is, lévén végül ezüstérmet ünnepelhetett honfitársaival.
Természetesen Rakitic évek óta szem előtt lévő jó formája szemet szúrt más gárdáknak is, így enne volt köszönhető a Paris Saint-Germain nyári érdeklődése is. Ám ez a puhatolózás jó eséllyel vakvágány lehetett a párizsiak részéről, lévén a horvát sztár a jelenlegi, 2021-ig érvényes kontraktusának meghosszabbításában reménykedik:
„Van egy szerződésem, ami kevesebb, mint három év múlva lejár. Tehát még elég sok van hátra, de remélem, hogy meghosszabbíthatom a határidőt. Továbbra is a Barcában szeretnék majd játszani. Ha Bartomeu is szeretné, akkor remélem, hogy a jövőben is a gránát-vörös kék mezben lehetek.”
– jelezte a sajtón keresztül Rakitic a maradási szándékát.
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!
Újabb szezonra hosszabbította meg szerződését…
A PSG játékosát Haaland és Guirassy követik szorosan…