Miközben folyamatosan jönnek a hírek az FC Barcelona formabontónak szánt új jövő évi mezéről, addig szinte alig hallhattunk a készülőben lévő új klubcímerről. Pedig a hivatalos álláspont szerint hamarosan a döntés is meglehet a változtatásról.
Információink szerint a Barca vezetősége már el is fogadta a legszemrevalóbb látványtervet az új logót illetően. Szerencsére a klub szurkolóinak nem kell idegeskedniük, nem lesz egy nagy „B” betű az új ékítmény, mint tavaly a Juventus-nál.
Csupán egy kis modernizáló ráncfelvarrásról van szó. A legszembetűnőbb változtatás lehet (már ha a sociók elfogadják azt), hogy eltűnik az FCB rövidítés, lévén ez több klubnak is ismert „monogramja”: FC Bayern, FC Basel. Fontos újítás, hogy a színek kissé hamvasabbak, kevésbé élénkek lesznek. A sárga szín eltűnik, és az arany árnyalat kúszik be a katalán zászlóba, amely ezentúl sokkal stilizáltabb lesz. A gránátvörös-kék központi szakasz az eddigi hét sávról ötsávosra vált. A hagyomány tisztelet részeként a régi labda megmarad.
A most használt címert 2002 óta használja a gárda, és az új dizájn elfogadásához a szurkolói tagság egyharmados támogatottsága lesz szükséges. Tippünk szerint bőven lesznek elegen az új címer támogatói.
És ha már új dizájn: a bevezetőben emlegetett új Barca mezről is mutatunk pár képet, ami merész újítás lenne, és éppen a lényegét venné el a hagyományoknak. Persze kihangsúlyozzuk, hogy mindez még csak találgatás, sem a Nike, sem a katalán klub nem erősítette még meg a változtatást. Állítólag egészen jövő áprilisig kell várnunk a hivatalos bejelentésre.
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…