A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
Angol sajtóértesülések szerint Unai Emery az Arsenal menedzsere a Barcelonából erősítené keretét, méghozzá a katalánok nyári “nagy” szerzeménye a kiszemelt.
Aki nem más mint a korábbi Bourdeaux szélső, Malcom.
A brazil támadó finoman szólva sem találta meg a helyét a Barcelonánál, ráadásul Valverde sem számít rá, így érthető, hogy a váltáson gondolkodik mindkét fél.
Sajtóértesülések szerint januárban az Arsenal először “csak” kikölcsönözné a 21 éves tehetséget, majd ha beválna, akkor végleg megszereznék.
Malcom egyébiránt 2023-ig írt alá a katalán csapatnál és eddig minden sorozatot figyelembe véve mindösszesen 2 mérkőzést játszott, ezeken pedig se jó játékot, se gólt, se gólpasszt nem tudott felmutatni.
A transfermarkt honlapja szerint a játékos piaci ára 45 millió euró környékén mozog, ám meglepő lenne, ha bárki is fizetne érte ennyit.
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…