Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
A PSG szezonbeli első pontvesztése alkalmával a párizsi csapat legnagyobb sztárja, Neymar ismét sérülést szenvedett, és a brazil klasszist kevesebb, mint egy óra játék után le kellett hozni.
A látottak és a hallottak alapján úgy tűnik, hogy Neymar ismét a november végi ágyéksérülésével küzdött, és nincs semmi komoly baja, de elővigyázatosságból lehet, hogy a következő időszakban inkább pihenni fog.
“Azt gondolom, hogy a múltkori problémája újult ki. Vigyáznunk kell rá, annyit nem ér, hogy hosszabb időre elveszítsük, lehet hogy a következő meccset kihagyja.”
– mondta meccs utáni interjújában a Canal+-nak Thomas Tuchel vezetőedző.
“Nem voltam száz százalékos állapotban, de ez egy fontos meccs volt, szóval mindenképpen játszani akartam, ennyit bírtam”
– tette hozzá a PSG 26 esztendős csillaga.
A francia bajnokság (Ligue 1) hétközi fordulójában a PSG szerdán a Strasbourghoz látogat, majd szombaton a Montpellier csapatával játszik, hogy aztán következő a BL-csoportkör utolsó mérkőzése a Crvena Zvezda otthonában.
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…