Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Az Atlético Madrid legutóbbi mérkőzését követően kiújult rutinos csatárának egy korábbi sérülése, mely következtében a következő időszakban biztosan nélkülözniük kell majd őt.
Az Atlético Madrid közleményben bejelentette, hogy Diego Costának már hetek óta fájdalmai vannak a bal lábában, így elkerülhetetlenné vált az orvosi beavatkozás, amelyhez hasonlót már 12 évvel ezelőtt elvégeztek rajta. A 30 éves támadó még a héten Brazíliába repül, hogy megoperálják, s előreláthatólag nyolc hétig nem léphet majd pályára.
Costa az idei szezonban BL-ben és a bajnokságban is egy-egy gólt szerzett eddig, de mezőnymunkája miatt nélkülözhetetlen tagja Diego Simeone együttesének, amely a nemzetközi porondon már bejutott a legjobb 16 közé, a La Ligában pedig pillanatnyilag a harmadik helyet foglalják el.
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…