Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
A Real Madrid vezetőedzője után most már a szurkolókkal is összerúgta a port Isco, aki most a CSZKA Moszkva elleni BL-vereség alkalmával haragította magára a Bernabeu közönségét.
Forrás: AS
Isco egy ideig biztosan nem lesz a Real Madrid szurkolók kedvence. A királyi gárda vezetőedzője, Santiago Solari állítólag már összekülönbözött a spanyol középpályással, ezért is adhat neki kevés lehetőséget a kinevezése óta. Isco most a szerda esti, vesztes CSZKA Moszkva elleni BL-csoportmeccsen már a Bernebau közönségét is magára haragította.
Először a második félidő elején, egy kihagyott helyzet után a kapu mögött lévő drukkerek fütyülésére és beszólásaira a spanyol visszakiabált: „Mit akartok?!” . Ezt követően körülbelül tíz percig minden labdaérintésére jutott némi füttyszó.
Ha ez még nem lett volna elég, Isco rátett még egy lapáttal. Amikor Solari lecserélte Marcelót Dani Carvajalra, a brazil oda akarta adni Iscónak a csapatkapitányi karszalagot, mire a spanyol középpályás mutatta, hogy nem kéri, és inkább adja oda a vonalnál várakozó honfitársának.
Több lap szerint Isco ezzel jelezni akarta, hogy gondok vannak közte és a csapat között, ám a Marca szerint csak annyi történt, hogy a mivel a Melilla elleni Király-kupa mérkőzésen ő lehetett a csapatkapitány, ezért megígérte Carvajalnak, hogy egy legközelebbi alkalommal átengedi neki a karszalagot.
A szurkolókkal való viselkedését azonban a Real Madrid igazgatója, Emilio Butragueno nem tudta szó nélkül hagyni:
“Egységesnek kell lennünk, főleg, ha nem vagyunk a legjobb helyzetben. Ha a játékosunkat kifütyülik, az gyengít minket. Nem szeretünk otthon kikapni, főleg nem a Bajnokok Ligájában.”
Isco esete a szurkolókkal:
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…
Messi öt gólpasszt adott, Suárez mesterhármast ért el…
Két pontra megközelítették a bennmaradást érő 17. helyet Davide Ballardiniék!