Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
A januári átigazolási időszak közeledtével egyre hangosabbak a pletykák, feltételezések a világsajtóban, azonban az Ajax sportigazgatója a minap egyértelműen közölte álláspontját fiatal tehetségei eladásával kapcsolatban…
A hollandok egykori kiválókapusa, az Ajax sportigazgatójaként tevékenykedő Edwin Van der Sar ismertette véleményét Matthijs de Ligt és Frenkie de Jong esetleges klubváltását illetően, miután többek közt az FC Barcelona és a Manchester City is mindkettejüket árgus szemekkel figyeli.
“Nem, nem, és nem. Kizárt dolog, hogy bármelyiküket is eladjuk a szezon közben, természetesen ha mondjuk nehézségeink lennének, akkor más lenne a helyzet, de erről jelenleg szó sincs.”
Az amszterdami gárda a Bajnokok Ligája hétfői sorsolásán a címvédő Real Madridot kapta ellenfeléül, mellyel kapcsolatban a friss Golden Boy-győztes de Ligt a következőképpen értékelt:
“Bejutottunk a 16 közé, ami a célunk volt, de természetesen minél tovább szeretnénk eljutni, a Real ellen sem feltett kézzel akarunk kimenni a pályára. A legfőbb célunk, hogy a bajnoki versenyfutásban nyomást helyezzünk a PSV-re, és a Kupát is meg szeretnénk nyerni.”
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…