Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
A Chelsea szombati hazai vereségét követően egyre nagyobb hátrányba került az első két helyezett mögött, sőt a londoni “Kékek” menedzsere komoly bejelentést tett…
Maurizio Sarri csapata a negyedik helyen jelenleg 11 ponttal gyűjtött kevesebbet a veretlenül listavezető Liverpoolnál, és héttel a második helyezett Manchester Citynél – az olasz menedzser a BBC-nek értékelte csapata helyzetét:
“A szezon első pillanatától kezdve lehetetlen volt a feladat. Ezt mondtam már a kezdetekkor: nem lehet jelenleg a Liverpoollal és a Manchester Cityvel felvenni a versenyt. Még arra is nagyon oda kell figyeljünk, hogy a legjobb négyben legyünk.”
Ebben igaza is lehet, hiszen a városi rivális Arsenal pontszámban már beérte őket a negyedik helyen. A Chelsea a karácsonyi fordulóban, szerdán a hetedik helyezett Watford otthonában ugyancsak komoly csatára készülhet.
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!