Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
Az aktuális spanyol médiaértesülések kikiáltották, hogy ki lesz a Real Madrid top kiszemeltje 2019-ben, akiért még egy komoly piaci értékkel bíró játékost is hajlandóak lennének feláldozni jelentős pénzösszeg mellett…
Az El Gol Digital riportja értelmében a “blancók” az újévben Mohamed Szalah mielőbbi leigazolását tűzik ki maguk elé napirendi pontként, és a forrás szerint a Liverpool egyiptomi csillagáért Florentino Perez klubelnök – 80 millió euró mellett – még Marco Asensio játékjogát is a “Vörösök” rendelkezésére bocsátaná.
A 22 éves mallorcai származású szélső az elmúlt két idényben még Zinedine Zidane irányítása alatt meghatározó játékossá nőtte ki magát a “királyi gárdában”, ezzel szemben az idei szezonban sokkal gyengébben muzsikál, a két Királykupa-mérkőzés alatt szerzett három gólján kívül együttesen 21 találkozón mindössze egyszer volt eredményes a bajnokságban és a BL-ben. Aktuális piaci értékét a Transfermarkt jelenleg 80 millió euróra tartja.
Eközben a Liverpool megállíthatatlan klasszisa a tavalyi 44 gólos extra teljesítménye után a jelenleg futó kiírásban is már szerzett 12 gólt a bajnokságban és további hármat a Bajnokok Ligájában. A 26. életévében járó egyiptomi csillag kétségkívül a világ legjobbjai közé tartozik, noha egyes játékosok sokkal nagyobb marketingértékkel rendelkeznek, a Transfermarkt nem véletlenül határozza meg 150 millió euróban az aktuális értékét.
Az idei gyengébb teljesítmény miatt a szurkolók kétségkívül sztárigazolást várnak el a Real vezérkarától, Szalah pedig egy olyan kaliberű játékos lenne, akivel érdemben pótolhatják a Cristiano Ronaldo nyári távozása által keletkezett űrt. Ugyanakkor az máris egy nagy kérdés, hogy a fiatalabb és nagy jövő előtt álló Asensiót megérné-e beáldozni érte, és talán még ennél is nagyobb kérdőjel, hogy a Liverpool és egyáltalán Szalah hajlandó lenne-e szóba állni a madridiakkal, amennyiben tényleg lépésre szánják el magukat…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált