Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Angol lapinformációk szerint a Manchester United csapata már a januári átigazolási időszak során megválna az új menedzser irányítása alatt mellőzött középpályásától…
A Daily Mail információi szerint a Manchester United már januárban értékesíteni Marouane Fellainit a magas fizetése miatt, miután a José Mourinhónál még alapembernek számító belga középpályást Ole Gunnar Solskjaer egyelőre kizárólag csereként vetette be, s a norvég stratéga irányítása hat mérkőzésen mindössze 33 perc jutott neki – a csapat pedig nélküle is hatból hatszor diadalmaskodott.
A 31 éves középpályás 2013 óta szolgálja a “Vörös Ördögöket”, az eddigi öt és fél szezon alatt már 177 tétmérkőzést játszott a klub színeiben, aktuális szerződése pedig az évad végeztével fog lejárni. A klubnak opciós joga lenne az éves hosszabbításra, de a legfrissebb hírek szerint a vezetőség inkább eladná a játékost, hogy némi pénzt kaphasson érte.
Fellaini iránt a korábbi hírek szerint az AC Milan és az FC Porto mellett első sorban a kínai szuperliga csapatai érdeklődnek.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…