Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
Már a legutóbbi, Norvégia elleni csoportmeccsen sem léphetett pályára a német válogatott egyik alapembere, Lena Goeßling, aki influenzás megbetegedés miatt volt kénytelen távol maradni.
Lena Goeßling a „Nationalelf” első két mérkőzésén még a pályán volt, ám a végül vereséggel végződő, norvégok elleni fellépésen már nem lehetett ott komoly lefolyású influenzája miatt. A Wolfsburg 27 éves védekező középpályása nélkül, ha nem is volt átjáró ház a német hölgyek középpályájája, de azért mindenképpen érződött a hiánya.
Tegnap délután a válogatott szóvivője, Anette Seitz még nem tudta meg mondani, hogy várható-e Goeßling visszatérése, bár reményét fejezte ki, hogy a kulcsemberük ott lehet az olaszok elleni, vasárnapi negyeddöntőben.
A németek számára azért öröm lehet az ürömben, hogy két sárgalapos eltiltását követően újra játszhat, a Potsdam játékosa, Jennifer Cramer.
További hír még az EB-ről, hogy szerencsés harmadikként, Dánia folytathatja a legjobb nyolc között. Dánia, és Oroszország között, az elmúlt éjszaka sorsolással döntöttek, hogy ki léphet tovább a negyeddöntőbe. Pedig a gólkülönbség az oroszok javára döntött volna.
Balogh József
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere