Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Isco helyzete egyre elkeserítőbb a Real Madridnál, ráadásul több szakértő és korábbi játékos is megtalálta már kritikájával a spanyol középpályást. Isco most Ruben De La Red vádjára reagált.
Forrás: Marca
A Getafe B csapatánál dolgozó, korábbi labdarúgó Ruben De La Red a spanyol Marcával üzent Iscónak, miszerint minden bizonnyal azért nem játszik a középpályás, mert vannak nála jobbak, és a Real Madrid nem fog rá várni.
Isco megkapta az üzenetet, és szinte azonnal reagált is rá hivatalos Twitter-oldalán.
“Teljes mértékben egyetértek De La Red véleményével, ám a dolgok könnyen megváltozhatnak, ha nem ugyanazokat a lehetőségeket élvezed, mint a csapattársaid. Továbbra is keményen fogok dolgozni és harcolni, hogy én is megkapjam ezeket a lehetőségeket. Hala Madrid!”
Amióta Santiago Solarit kinevezték vezetőedzőnek, Isco szerepe is lecsökkent a csapatban, és többnyire csak csereként kap lehetőséget a meccseken, vagy még úgy sem. A spanyol középpályás helyzete nagyon bizonytalan a Real Madridnál, és egyáltalán nem lesz meglepetés, ha a nyáron távozna a klubból.
Totalmente de acuerdo con De la Red,pero cuando no gozas de las misma oportunidades que tus compañeros la cosa cambia… aún así sigo trabajando y luchando mucho a la espera de ellas! Hala madrid!!💙
— ISCO ALARCON (@isco_alarcon) February 7, 2019
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…