Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
Olasz lapok egybehangzó véleménye szerint a Juventus tehetséges fiatal játékosát is hajlandó lenne beáldozni az Ajax korszakos zsenijeként beharangozott fiataljáért, mellyel alighanem a torniói gárda végleg megnyerheti a licitháborút, melyben többek közt a Barcelona, a PSG és a Manchester City is érdekelt…
Több olasz lap is megerősítette, hogy a rekordbajnok Juventus együttese hajlandó lenne az Ajax rendelkezésére bocsátani a pénteki bajnoki mérkőzésen duplázó 19 éves támadóját, Moise Keant annak érdekében, hogy megszerezze az amszterdamiak igencsak kapós hátvédjét, Matthijs de Ligt játékjogát a holland klubtól.
A 19 éves védő fiatal kora ellenére 2016 óta kirobbanthatatlan alapembere az Ajax csapatának, az általános vélekedés szerint hatalmas jövő állhat előtte, és akár a következő évtizedek meghatározó hátvédje lehet világszinten. De Ligt leigazolásáért egy sor európai topcsapat küzd, a Juventus mellett korábban a Barcelona, a Manchester City és a PSG csapatait emlegették eddig.
Ám eddig a világsajtóban mindenki “csak” pénzt ajánlott volna érte, többnyire 70-80 millió euró közti értékeket emlegettek, Kean megszerzése esetén viszont az Ajax máris megkezdhetné a csapatok új alapokra helyezését a következő szezonra, miután nyáron a már a Barcához távozó Frenkie de Jong és a szintén búcsúzó de Ligt mellett jó eséllyel még egy fél tucat meghatározó játékos búcsújára lehet számítani…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Ismét egymásnak feszül az élvonal 28 csapata…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…