Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Mint arról mi is beszámoltunk, Robert Lewandowski igencsak csalódott volt a BL-kiesés, de főképp a Bayern München Liverpool ellen nyújtott teljesítménye miatt. A lengyel klasszis a bajorok taktikáját kifogásolta, burkoltan üzenetet címezve Niko Kovac mesternek – Jött is a válasz.
(Kép: as.com)
A horvát tréner talán fogalmazhatott volna választékosabban, hiszen az alábbi mondatával – még ha így is tűnt a müncheni meccs alapján – nem biztos, hogy újabb szimpatizánsokat szerez magának a Bayernnél.
“A Wolfsburg, vagy a Borussia Mönchengladbach elleni is hasonló taktikával léptünk pályára. Ott könnyedén nyerni tudtunk. Éppen ezért nem értek egyet a kritikával. Egy jobb csapat ellen játszottunk, amely megérdemelte a győzelmet. Ilyen egyszerű!” – Jelentette ki Niko Kovac csapata vasárnapi, Mainz elleni meccse előtt tartott sajtótájékoztatóján.
“A Premier League legjobb védelme ellen játszottunk, és nem adtunk kellő támogatást Lewandowskinak sem. Egy ilyen szintű meccsen, annyira tudsz jól játszani, amennyire az ellenfeled engedi. Megértem Robert csalódottságát, hiszen nem sok labda jutott el hozzá a találkozón. Ez pedig egy csatár számára igencsak lehangoló.” – Fűzte még hozzá a horvát tréner, megjegyezve azt is, hogy bízik játékosai profi hozzáállásában, így abban, hogy a csalódottságukat győzelmekké tudják fordítani a bajnokságban, valamint a német kupában.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…